Udvar

Láttam, hogy talán ingatag talajra tévedtem a kérdésemmel, így nem is erőltettem tovább, miután kaptam egy udvarias, de kurta választ.
- A háború előtt nem, de aztán besorozták az apámat és a bátyámat, aki nem régen...... - kis szünet után rekedtebben folytattam, - nem régen kaptuk a hírt, hogy elesett. Ezek után nem akartam otthon ülni és csak várni az újabb rossz híreket, így felcsaptam ide. - fejeztem be tettetett vidámsággal. Azt nem akartam elmondani, hogy mi a helyzet Rose-val.

Csendben hallgattam a szavait. Óh... akkor nem csak ő talált bele érzékeny témába, hanem én is.
- Részvétem - mondtam halkan. Egy mosolyt erőltettem magamra, elvégre nem állhatunk itt és kesereghetünk napestig a múlton. - Ezek után biztos, hogy végig kibírjuk az Oriont. Ameddig kibírod, addig maradok én is!

- Köszönöm. - vetettem egy hálás pillantást a kedves lányra, majd kissé megráztam a fejem, hogy szabaduljak a komor gondolatoktól és mosolyogva mondtam.
- remélem együtt fogjuk teljesen végig csinálni, ha meg még sem sikerül, még kezdhetünk másik programban. Nem fogok elkeseredni. nem tartom magam szuper hősnek, hogy valami extrém kiképzést is végig tudjak csinálni, de nem is adom fel könnyen. - biztosítom róla Lorettát.
Szívesen megkérdezném, hogy ő miért jött ide, de gondolom ez legalább annyira kényes téma itt, mint az előző, így befogom a szám. Majd ha magától elmondja, akkor jó, ha nem nem.

Visszamosolyogtam, majd tétován megálltam, hiszen oda értünk a fiúk körletéhez.
- Én is nagyon remélem, de szerintem én most megyek és pihenek egy kicsit. Mozgalmas nap volt - vigyorogtam. - Téged meg hagylak kipakolni - tettem hozzá, hiszen erre még mindig nem került sor.
- Szia! - köszöntem el tőle mosolyogva és szavaimat tett követte: mentem pihenni.

Sajnáltam, hogy a rövid sétának vége lett, de én is elfáradtam és élményben is volt részem bőven, na meg egy klassz barátot is szereztem, így egészen jól alakult a mai nap.
- Oké. - bólintottam felé vidáman. - Igyekszem elhelyezkedni, habár holnap már valószínűleg úgy sem itt alszunk. És te is vigyázz magadra és aludj jól. A holnapi viszontlátásra! - köszöntem el tőle egy vicces tisztelgés keretében. Azt hiszem ezt még gyakorolni kell, de ebben nem lesz hiány.
Még egy kis ideig néztem, míg a saját körletébe be nem lépett, majd én is befelé indultam.

Kimasíroztam az udvarra. Korábban a harctéren teljesítettem szolgálatot, újoncokat először bíztak rám. Reméltem, hogy nem töröm össze őket túl hamar. Ám ha mégis, hát nem fakadok sírva.

- Theodor Sales, Amythia Blackswann, Loretta Pataki, Erica Eden, Mira Nanamy Rose, Peter Zmmersmann, Sheva Alomar, Tamsen Jinks, Tomas Janicsak, Zoey Lilith Beson!
Aki a nevét hallotta, teljes menetfelszereléssel sorakozik előttem! Azt mondtam, sorakozik, nem tömörül, mint a csürhe! Balra át! A másik balkeze felé! Irány a tiszti épület társalgója! Lépés indulj! A saját lábán, ne a másén!

//Technikai utasítás: Egy reagot kérek ide, aztán a tiszti épületbe!//

Mikor meghallottam a nevem nagyot dobbant a szívem.
~ Na végre! Megkezdődik! ~
Igaz, hogy nem tudtam mi vár rám még pontosan, de a semmittevésnél biztos jobb lesz.
Felkaptam a zsákomat és kiszaladtam az udvarra, ahol már voltunk páran, majd igyekeztem találni egy szabad helyet a sorban.
A tiszt vezényelt én meg csináltam amit kell, bár azt hiszem volt még mit gyakorolni ezen, de elindultunk a mutatott irányba.

Alig érkeztem meg az állomáshelyre, amikor már meg is jelent ez a szörnyeteg. Komolyan gondoltam én ezt? Igaz, hogy már bent volt a papírom...
Na jó, mégiscsak jobb, mint az apám. Igyekeztem követni az utasításait.
- Ez most teljesen komoly, hogy ennek a baromnak a kezében leszünk...? -érdeklődtem az orrom alatt, miközben majdnem fellöktek. Apu, gyere értem!

Komolyan mondom megijedtem mikor ránéztem a férfira... Már egyenruhában voltam, de egy hadsereg is kevés lett volna ahhoz, hogy biztonságban érezzem magam tőle. Igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy mond, és iparkodtam a tiszti épületbe, lehetőleg a saját lábamon.

- Na már csak ez az emberevő hiányzott! - mordultam fel. A menetfelszerelésem nálam volt, tartalmazott egy váltás piercinget a jelenleg bent levők helyére, valamint egy doboz rágógumit és egy doboz cigarettát. Beálltam a sorba, és a mellettem levőt bokán rúgtam. - Húzz odébb, nem gerjedek a csajokra! Balra fordultam, és beslattyogtam az épületbe.

Amikor meghallottam a nevem összeszedtem a cuccom és eltökélten megindultam az udvarra. Megpillantottam egy hozzám nagyon hasonló lányt, de nem volt alkalmam jobban megnézni, bámulni meg nem akartam. Követtem az utasításokat, mint aki tudja, hogy miről van szó... Bár valószínűleg nem túl helyesen, aztán követtem a többieket egy másik helyszínre.

Éppen az udvaron tartózkodtam mikor megjelent egy pasi és kiadta az utasítást. Nem volt nálam sok dolog, így hát magamhoz mérten igyekeztem teljesíteni a feladatot és kényelmes tempóban elsétáltam a megfelelő épületbe.

~Igazán hagyhattak volna még szunyálni! ~ tápászkodtam fel az ágyról, ahogy meghallottam a nevemet. Komótosan a vállamra hajítottam a pakkot és lomhán kiballagtam, mert nehogy már azt higyej valaki, hogy összefogom törni magam az igyekezetbe.
Persze a vadmarhák máris tülekedtek, hogy jó színben tűnjenek fel annál az egyenruhás majomnál. Megvártam míg valahogy összeálltak, aztán a végére slattyogtam a sornak, majd utolsónak el is indultam.
- Hová siettek annyira marhák! - mormoltam az orrom alatt.

- Elnézést, Uram, de nem hallottam a nevemet! - jelentettem a tisztnek. - Fayza El-Hasem! Én is az Orionba jelentkeztem!

- Akkor futólépés magának is! - kiáltottam a El-Hashemre. A fene vigye az adminisztrátorokat, hogy nem tudnak egy hiánytalan listát összeállítani.